Mindenkinek az egyik legfontosabb dolog a családja.Az viszont nem mindegy,hogy csak az idilli kép van meg vagy tényleg szeretetben élnek egymás mellett...

Egy fontos szerettünk igazi megpróbáltatás,minden ember és család részére.Hát ez nálunk is így volt.Az addig normális körülmények között élő emberekből hirtelen 2 egymásnak idegen felnőtt akiket a 2 gyerek köt össze.
Édesanya egy nagyon strapabíró nő,de ahogy próbálta cipelni az élet adta nehézségeket és azok megoldását,belefáradt.Napról napra csak romlott.A szemeim előtt láttam tönkre menni édesanyám és szépen lassan dőlt össze mindannyiunk élete,mint egy kártya vár.

Hamar rájöttünk mi lehet a baj.Depresszió.Persze tudom,h ez gyógyítható,de mire abba a stádiumba értünk,hogy tudnánk valamit csinálni vele már késő volt.Olyan dolgokat láttam,hallottam tőle amiket az előtt még soha.Egyszerűen a betegsége uralkodott a teste felett.Nem volt olyan ember akit megtűrt volna maga mellett.Sajnos ez az egyik tünete a depressziónak.Senki se jó,őt mindenki bántani akarja és ő természetesen nem beteg,mi vagyunk betegek akik segíteni szeretnénk rajta.No és persze mindenről én és apa tehetünk.Ennek később meg lett a böjtje.Apuval felkerekedtünk,hogy valamit teszünk az ügy érdekében és megkerestük a helyi háziorvost,ahonnan ismét segítség nélkül távoztunk.Tehetetlenek voltunk.A két szülő között olyan viszályok bontakoztak ki,hogy édesapám többször próbált otthagyni a családi fészket,de valahogy mindig tudtam rá hatni,hogy ne tegye,maradjon mellettem.Hamar rájöttünk,hogy ez a helyzet tűrhetetlen és valakinek mennie kell.Ekkor költözött el végleg.Majd telefonon szólt nekem,h többé nem lakik itthon.Irtó mérges voltam rá.Gyávának tartottam,mert elmenekült,de így utólag bele gondolva ugyanakkor  bátor is volt,egy jobb élet reményében tudott lépni.Már tudom,hogy jól cselekedett hiszen ebbe ő is tönkre ment volna.Ezek után drága húgom is megfutamodott, csak heti 3-4 alkalommal jön haza pár órára.Bár annak sincs sok értelme,mert csak veszekedik egyet anyuval és utána én hallgathatok miatta is.Most már ott tartunk,hogy csak én vagyok mellette így nincs más akinek szólhatna akármiért is.Kedélyállapota nem a legtisztább, soha nem tudhatod,hogy mire számíts vele kapcsolatban.Egyik percben jó kedve van és önfeledten beszélget veled,a következőben már utálja a világot és arra vetíti ki aki épp vele van.Nem véletlen,hogy nincsenek barátai és még leírni is szörnyű már családja sem.


Kitartó vagyok és a helyzethez képes nyugodt is.Mostanra már megtanultam vele együtt élni.De én sem bírtam a végletekig.El jött az a pillanat,hogy ha csak egy kis ideig is,de el kellett költöznöm.Gondoltam így mindenkinek jobb lesz,bíztam abban,hogy anya is rájön,hogy már tényleg csak én maradtam és szüksége van rám.Azt akartam,hogy észbe kapjon,hogy már tényleg csak rám számíthat és én amíg testem,lelkem bírja mellette leszek támogatom mindenben.Mert ez az állapot ami uralkodott közöttünk megkeserítette a kapcsolatunkat és az együtt élést is.Pedig én istenemre esküszöm nagyon szeretem!

A kezdeti nehézségek ellenére gyümölcsözőnek bizonyult a külön élés és végre a sok rossz mellett történtek jó dolgok is.Most már végre érzem a változás nyugtató szellőjét.Mostanra az itthon illatát érzem és Vigyázok rá,fogom a kezét.

Megosztás a facebookon