Ismered azt az érzést amikor semmi nem jön össze? Legalábbis még véletlenül sem úgy ahogy te szeretnéd. Vagy amikor már úgy érzed,hogy ennél rosszabb már végképp nem történhet veled!Ilyenkor persze tuti,hogy valami rossz még készülőben van és egyre közelebb és közelebb kerülsz ahhoz,hogy megteljen az a bizonyos pohár.Mondanom sem kell,hogy persze velem is ez történt.

Ahogy már írtam egy darabig nem itthon laktam.Azt hiszem kb innen kezdődik a történetem.Eleinte a bűntudat dolgozott bennem és sorra jöttek a kérdések elő bennem....A "Hogy tehettem ezt?","Hogyan hagyhattam magára?","Miért csináltad?" és a "Vajon ő is ezt tenné és elhagyna a bajban engem?".Kezdtem elveszni a kérdésekben,amikor felbukkantak a következő problémák.Egy kapcsolat idusán össze költöző párnak sok akadállyal kell megküzdenie.Mivel szinte még nem is ismered a másikat az együtt élés nem egy leány álom.Ha eddig minden klappolt köztetek akkor ebben az időszakban biztosan kiderül,h érdemes-e a másikra "pazarolni" az időt.Eleinte tökéletes minden és megőrülsz minden egyes porcikájáért és pillanatért amit vele tölthetsz azután jönnek elő olyan dolgok amit a másikban már furcsának találsz vagy idegesítővé válnak olyan szokások amik eddig nem is érdekeltek.Na az sem utolsó,hogyha egy olyan helyre költözöl ahol szinte senkit sem ismersz egy idő után nem csak honvágyad lesz,de nagy az esély rá,hogy antiszociális leszel vagy sikítva fogsz őrjöngeni ha valami ismerőst látsz és végre kimozdulhatsz a kuckóból.Hamar rá kellett jönnöm,hogy ez engem kiakaszt és nem igazán tudok tenni semmit ellenne és szép lassan már iskolatársak,táncostársak is észrevették,hogy igen mély zuhanásba kezdtem.Ezen egyáltalán nem segített az sem,hogy legjobb barátnőm(Mici) szépen lassan eltávolodott tőlem.Az okát mai napig nem tudom.Egyszer csak arra lettem figyelmes,hogy már nem mellém ül az iskola padban,nem keresi a társaságom(őszintén szólva ezt megértem,mert egy tégla is érdekesebb lehet,mint én).8 évnyi jóban,rosszban,örömben,könnyekben tartó barátság végét érezve még jobban elástam magam.Ahogy kiderült,hogy haza költözök már a kapcsolatom is temetni kezdtem.Szép vasárnapi napot írtunk amikor délután órakor jött értem egy kedves barátom és segített a motyóimat bepakolni a kocsiba.Én eszeveszettül siettem a kipakolással,hogy minél előbb vissza mehessek a párom karjaiba...Hát ez nem volt egy túl jó ötlet.Hatalmas veszekedésbe torkolt az nap esti vissza látogatásom.Olyannyira vészes volt a helyzet,hogy egész este pár mondat hagyta el a szánkat a vita után és sikerült még jobban összeveszni.Pár napig minimális volt a kommunikáció kettőnk között.Minden este könnyesre sírtam a párnámat.Azóta se sokkal jobb a helyzet.Próbálom menteni a menthetőt,de tűz egyre jobban lángol.....

A legnagyobb probléma velem,hogy elhittem,hogy minden probléma miattam van és én vagyok a hibás mindenért.De a legjobbkor kaptam egy hatalmas fejmosást ami felnyitott a szemeimet nem vagyok köteles elviselni ha bántanak,legyen mindig az a szemem előtt,hogy boldognak kell lennem!Nem tehetek mások butaságáról és nem vagyok köteles elviselni őket.A legnehezebb meg kell tanulnom NEM-et mondani, nem tudom egyedül megváltani a világot és nem is kell.Senki nem várhat el többet a másiktól,mint amire képes.

Persze ettől függetlenül még mindig bármikor segítek bárkinek és számíthatnak rám a barátaim úgy,mint régen.Senkinek a kezét nem engedem el aki csak egy picit is számít,mert ez vagyok én.A biztos támasz,aki meghallgat és segít a bajban csak néha én is megfáradok.Hisz én is emberből vagyok és néha nekem is vérzik a szívem még ha nem mutatom és ennek ellenére mosolygok.

Megosztás a facebookon