Kedves Olvasó!

Rengeteget gondolkodtam azon,h leírjam-e a történetem vagy hogy egyáltalán képes leszek-e leírni.De folyamatosan eszembe jutott,hogy ezzel nagyon nagy segítséget nyújthatok a hozzám hasonlóan járt lányoknak.

Az egész 2004 nyarán kezdődött, ekkor egy tipikus lázadó tinédzser voltam a magam 12 évével.Megismerkedtem egy nálam idősebb fiúval.Nem mondanám,h szerelem első látásra,mert őszintén szólva a mai napig nem tudom,hogy mi hogyan is lettünk egy pár végül.Minden nap összeverődtek az utcabeli lányok és elindultunk a banda másik feléhez,a srácokhoz.Mivel nagyon nem volt lehetősége a fiataloknak szórakozásra az erdő szélén töltöttük a napokat.Ott senkit nem zavartunk és minket sem zavart senki.Ez így ment szinte egész nyáron addig a napig amikor a sors úgy hozta,hogy csak én a 17 éves barátommal voltam azon a helyen. Egy remek napnak indult,kint feküdtünk egymás mellett a fűben, a felhők vonulását bámulva.Szerettem vele lenni,mindig meghallgatott,szinte itta a szavaimat,vigyázott rám.Bár én inkább egy szerető testvérként tekintettem rá,de ennyi idősen ebbe még nem biztos az ember az érzéseiben.Talán élveztem,hogy idősebb pasim van.Semmit sem sejtettem,ami ezután következett arra nem voltam felkészülve.Egyértelmű,hogy egy 17éves egészen másra vágyik egy kapcsolatban,mint egy kis lánynak mondható 12éves.Mert igen kis lány voltam. Egyszer csak átölelt,majd megcsókolt.Máshogyan nézett rám,mint eddig és a keze szépen lassan elindult lefelé.Megrémültem,nem tudtam most mi fog történni.Amikor a keze oda ért hirtelen ráeszméltem a dologra.Minden egyes porcikám tiltakozott ellene ekkor már hangot is adtam a nem tetszésemnek.Ő nem hagyta abba,sőőőt...Egyszer csak rám mászott,minél jobban tiltakoztam annál erőszakosabb lett.Lefogta a kezeimet ezzel szint a 0-ra csökkentek a menekülési esélyeim.a mai napig nem tudom,h milyen erő szállt meg akkor,talán az az érzés fogott el,mintha az életemet menteném.az életemet és az ártatlanságom,ami egy "nő" legféltettebb kincse.Ahogy kiszabadultam a "fogságból" rohantam ahogy csak a lábam bírta,nem gondoltam semmire,csak egy cél lebegett a szemem előtt.El innen!El az egyetlen biztonságos helyre,az otthonomba!a történtek után a srác persze próbált békíteni.Jöttek a kifogások,hogy ő nem úgy gondolta,nem akart velem ilyen lenni,Nem akart bántani,de a szemembe a szavai már az égvilágon semmit se jelentettek.Utáltam magam amiért ez történt velem.Hülyének éreztem magam..folyton azon töprengtem mire is számítottam?!Egyértelmű volt a szituáció.

Nagyon sokáig képtelen voltam akárkinek is beszélni a  történtekről.Az első ember akinek elmertem mondani az akkori párom volt.Úgy éreztem ezt el kell mondanom valakinek,könnyítenem kell a lelkemen.A fiatalembert végtelen nyugalom,figyelmesség és törődés jellemezte.Amikor belekezdtem egyáltalán nem erre számított.Mondanom sem kell,h nem mertem a  szemébe nézni, szégyelltem magam amiért ez megtörténhetett velem.Soha nem felejtem el azt a pillanatot amikor magához szorított megpuszilgatott és letörölte a könnyeim.Abban az ölelésben benne volt minden amire szükségem volt akkor.A szerelem boldogító mámora és a nyugalom.Évekkel később megint feljött ez az egész és az egyik közösségi portálon írogatott nekem.Undorító és szánalmas dolgokat ami még páromat és kihozta a sodrából.Ezzel feltépte a sebeket és megint nyomorultul éreztem magam.Ekkor már legjobb barátnőm is tudta a történteket.Folyamatosan támogatott és azt hiszem teljes szívéből gyűlölte azt az embert aki ezt tette velem.

Így 10 év távlatában ismét elértem oda,hogy megint magyarázkodhatok,hogy miért vagyok szégyenlős?Miért állok másképpen a dolgokhoz?Ugyan a mostani barátom sem várta el tőlem,hogy bármit is mondjak,de én tudtam,h tartozok neki ennyivel.A reakció ugyan olyan egyet kivéve.Azt kérdezte tőlem miért nem mondtam el senkinek?Miért nem mondtam el édesapámnak?Soha nem jutott eszembe,hogy a szüleimnek tudnia kéne erről.Pláne nem apunak.Nagyon jó ember ismerő és utálta Mátét az első pillanattól fogva.Nem tudhatta,de jogosan.Pont emiatt írtam meg a történetem,igen is a szüleimnek TUDNIA kell róla.Tudni mindenről,hisz ők azért vannak,hogy segítsenek.Én megemésztettem a dolgot ahogy tudtam.Ott voltak a barátaim akik nagyon sokat segítettek ebben.

Most már tudom,hogy nem kell szégyellnem magam a történtek miatt.Nem az én hibám.Merjetek beszélni róla és segítséget kérni,mert ez egy olyan dolog amit egyedül nem lehet feldolgozni.Tudom,hogy ez nem egyszerű,de Kell hogy valaki melletted legyen és segítsen,megvigasztaljon.

Megosztás a facebookon